"Why do we fall in love so easy? Even when it's not right."

Olvastam az Aranymosás oldalán Kleinheincz Csilla írását, és megragadtak a gondolatai.

Lényegében azt mondja, hogy egy szerző úgy írjon, hogy mindig közölni akarjon valamit. Valamit, ami számára fontos.

Nem tartom magam írónak. Nem is tarthatnám. Időnként firkálgatok valamiket, főleg fanficeket, de ez nem nevezhető írásnak.

Nemrégiben azonban jött egy ötlet...

A fejemben általában elég sok a terv, csak épp megvalósítani nem szoktam őket, ezt most viszont mindenképp meg akarom csinálni. Bár magam sem értem, miért.

Eddig akármibe fogtam, félbehagytam. Elkezdtem már számolni sem tudom, hány történetet, de pár fejezet után mindegyik elhalt. Ezt viszont tényleg ki akarom adni magamból.

Nem mehet mindenkinek bármi. Ahogy nem tudhat mindenki énekelni (még azok közül sem, akiknek lemezszerződésük és milliós rajongótáboruk van), sokaknak botlába van, közük nincs a tánchoz, vagy például az én kézügyességem és rajztudományom a pálcikaemberkék szintjén merül ki, ugyanúgy író sem lehet akárki. Ehhez is tehetség kell. Az énekhez, a tánchoz, a rajzhoz, minden művészeti ághoz kell adottság. Ez tény, egyszerűen el kell fogadni. Nem tud mindenki írni. Ez van. Kész, passz, slussz.

Határozottan kijelenthetjük: én nem tudok. De ettől még próbálkozhatok. Talán kell is.

Az írók egyik alapszabálya (amennyire tudom), hogy nagyon sok rosszat kell írni, mire végre leírsz valamit, ami jó. De ez egyénfüggő. Valakinek millió rossz mondatot kell gyártania, mire végre alkot egy jó mondatot is, másnak talán elég ezer rossz gondolat.

Mi ebből a lényeg? Amit az írók ilyen körmönfontan fogalmaznak meg, azt az utca egyszerű embere úgy mondaná: gyakorolni kell, bazmeg. Végül is, csak erről van szó.

Az ember - jó esetben - tanul a hibáiból. Minél többet ír, utólag szemlélve lett légyen az jó vagy rossz, annál többet fejlődik. Ilyenformán mondhatnánk, hogy az írást is meg lehet tanulni, de ezzel nem értek egyet. Egy tehetségtelen "író" valamennyit formálódhat, de igazán jó sosem lesz, bárhogy is próbálkozik.

És ezzel visszajutottunk oda, hogy tehetség kell - a tehetségről pedig azt tudjuk, hogy 80% szorgalom, tehát megint előtérbe kerül a gyakorlás. xD A 22-es csapdája. :D Bár szerintem átvághatjuk a gordiuszi csomót ott, hogy hiába a tömérdek gyakorlás, ha nincs ott mellette a természetes adottság, a fene megette az egészet.

Szóval van egy tervem.

Igazából nem szeretnék róla sok mindent elárulni. Nem egy extra dolog, nincs benne semmi egyediség vagy különlegesség, ami kiemelhetné a tömegből (mert tudom, hogy vannak könyvek és filmek, amik hasonló kérdéseket érintenek). Alapjaiban véve egy romantikus történet, de tőlem szokatlan módon ezúttal kicsit zordabb, komolyabb hangvételű részeket is beletennék. A korábbi "írásaimban" többnyire csak a nyál dominált, és volt ugyan bonyodalom, de ilyen fajsúlyú problémákkal egyik sem foglalkozott.

Lesz benne egy kis lolita-effektus (bár ezzel jócskán sarkítottam a dolgot, mert valójában mégsem ez a helyzet, de röviden most nem tudnám jobban elmondani), családon belüli erőszak, depresszió, kamaszkori lázadás, törvénybe ütköző lépések, a társadalom melegekkel szemben tanúsított diszkriminációja, és ugye ott a tiltott szerelem örök és megunhatatlan kérdése...

Tudsz a vágyaid ellen harcolni? Mi van, ha pont az bánt, akinek az lenne a dolga, hogy megvédjen? Mindezt ráadásul egy másik tragédia után, amikor úgy érzed, senkire sem számíthatsz, és úgy tűnik, a balszerencsén kívül semmi sem maradt neked... A szerelem vigaszt nyújthat mindezekkel szemben? Még akkor is, ha tiltott szerelem? Ezeket a kérdéseket boncolgatnám.

Nem tudok kibújni a bőrömből. Szociális munkás-kezdemény-kezdemény vagyok*, muszáj társadalmi problémákon gondolkoznom. Vagyis mondjuk inkább azt, hogy azért lettem az, ami, mert gondolkodom ilyesmin. És szerintem nem árt, ha kifirkálom magamból.

Most először találtam olyan témát, amit tényleg szeretnék közölni. Tehát - ha Csilla gondolatmenetét követjük - ez az, amit meg kell írnom.

A napokban nagyon belelkesültem, hogy újra elő kellene vennem pár régebbi cuccot, és dolgozni rajtuk... Ott a Chirlight, a Változnak az idők, a This Love... Ezek mind nagyon közel állnak hozzám - a főszereplő személye miatt pedig az Adj gázt! című fanfiction is ebbe a kategóriába tartozik :P - és bőven lenne még velük munka. De azt hiszem a múltba révedés helyett inkább elkezdem ezt az újat. Ha már ennyire belelovaltam magam....

Egyébként nem szándékozom megmutatni senkinek. Legalábbis nem tenném szívesen.

A blog, ahová elkezdtem, nyilvános, szóval ha valaki megtalálja, olvassa, nem bánom, de direktben nem fogom odaadni a linket senkinek. Legalábbis egyelőre biztosan nem.

A cselekményvázlatot nagyjából már kigondoltam, de vannak fekete lyukak az egyes események között, amiket még nem tudom, hogy töltsek ki... Elképzelhető, hogy segítséget kérek Kingutól vagy Noncsitól... De ezen a ponton még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy ismeretlenül írok majd valakinek, hogy mondjon rá valamit, mert ugye ismeretlenül sokkal objektívebb visszajelzést adhat, és most tényleg erre van szükségem.

Majd meglátjuk, mi sül ki ebből: végre sikerül befejeznem valamit, amit elkezdtem, vagy egy újabb kudarccal leszek gazdagabb.

*Azért fogalmaztam így, mert szerintem szociális munkásnak lenni nagyon komoly dolog. Ez nem csak egy munka, ami elvégzel - ez egy hivatás. Én akkor tekintek valakit szakembernek, igazi szocmunkásnak, ha már hosszú évek óta a szakmájában dolgozik, és sok mindent megtapasztalt. Mindent persze sosem tanulhat meg senki, mivel minden kliens, minden eset más és más, de a gyakorlati munka ide tényleg nagyon kell. Ezért tartom szocmunkás-kezdeménynek azokat, akik friss diplomások, és még nem léptek túl régen a pályára. Nekik még nagyon sok mindent meg kell élniük, mire igazi szociális munkások lesznek. És itt vagyok én, a kezdemény kezdeménye, mivel nekem még oklevelem/diplomám sincs. Igaz, a képzést már elvégeztem, de az államvizsgán még nem vagyok túl.


UPDATE:
Kelt: 2013. február 3.

Dumáltunk Meggiee-vel, nagy vonalakban meséltem neki a sztoriról, és azt hiszem, ő lesz az, akinek megmutatom. :D